amelyben a barátok megmentik Pöttömöt...

1.9.

Szereplők:
Bon-bon: a nyúl
Praliné: kockás-sikló
Karamella: kockás-sikló
Drazsé: a denevér
Kakaó: a csiga
Pöttöm: a nagy pele

Helyszín: Révfülöp, Fülöp-hegy

Bon-bon: Indulás! Ma felmegyünk a közeli Fülöp-hegyre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik, illetve gyönyörű kilátás nyílt egykoron, amíg nem volt ilyen szomorú a táj, mint most… És körbenézünk, leselkedik e ránk valamilyen veszély valamerre.

Karamella: Bon-bon! Had utazzak kicsit a nyakadban… Én még olyan álmos vagyok, és kicsit fázom is...

Praliné: Karamella, szedd össze magad, ne nyávogj! Bon-bon nem egy emelődaru, hogy cipeljen állandóan.

Karamella: (szája lefelé gördül)

Bon-bon: Gyere pici Karamella, kivételesen viszlek egy kicsit

Karamella: (arca felragyog, és már kúszik is fel Bon-bon tokája alá, bevackolni magát)

(elindulnak közösen a hegy teteje felé)

Praliné: (liheg) jó kis emelkedő!

Drazsé: Ha szárnyaid lennének, mint nekem, nem lenne ilyen gondod (viccelődik)

Praliné: Jaaj, már megint megszólalt az okostojás…

Bon-bon: Nézzétek csak, ott kuporog valami az útszélen! Mi lehet az?

Drazsé: Talán ki lehet az! Hiszen az egy pele.

Praliné: Mile?

Drazsé: Egy nagy pele!

Praliné: De hisz olyan pici!

Drazsé: Akkor is nagy pele, lehet még fiatal. De hiszen neki már rég téli álmot kéne aludni, mi történhetett vele? Csak nem megfagyott…

Bon-bon: Menjük, nézzük meg! (odamennek hozzá) Szervusz! Segíthetünk? Olyan szomorúnak látszol.

Pöttöm: (szomorúan) Nem találom a szüleimet, és borzasztóan fázom, már mozogni sincs erőm.

Bon-bon: Hogy hívnak, kis pele?

Pöttöm: Pöttöm vagyok, és nem kicsi, hanem nagy, nagy pele!

Bon-bon: Jól van, igaz, bocsánat. (mosolyog) A szüleid nem tudnak érted jönni most, neked kell erőt venni magadon, és beásni magad a földbe télire. A peléknek ott a helyük ilyenkor. Alszol egy jó nagyot, és újra meleg lesz. Tavasszal minden jóra fordul, meglásd.

Praliné: Én segítek ásni!

Drazsé: Melyik kezeddel? (vigyorog)

Praliné: Ha-ha.

Bon-bon: Köszönjük Praliné, de hagyd csak, egy pillanat alatt megvagyok vele. Ásásban nem nagyon lehet lepipálni engem (ás is sebesen egy föld alatti üreget)

Praliné: Nézd Pöttöm! Kész is a kuckód! Aludj el hamar, meglátod, jobb lesz!

Pöttöm: (bekucorodik) Köszönöm nektek! (hálásan néz, aztán leragad a szeme és máris alszik)

Bon-bon: Temessük be kis földdel és avarral, hogy megvédjük a fagytól… Így ni. Az utolsó pillanatban jöttünk, még épp nem fagyott meg szegényke.

Drazsé: A szüleit biztos a balinok vitték el. Nem tudnék más magyarázatot arra, hogy itt hagyja valaki egyedül a gyermekét… szegények.

Praliné: Nahát, te tudsz érző szívű is lenni? Nem hittem volna.

Bon-bon: Hagyjátok abba a csipkelődést, induljunk tovább felfelé.

(megérkeznek a csúcsra)

Praliné: Ez káprázatos!

Drazsé: Milyen messzire ellátni! Fantasztikus! És a Balaton, gyönyörű. Csak nem csillog olyan szikrázóan, mint régen… Karamella még alszik? Ezt neki is látni kéne!

Bon-bon: Még húzza keményen a lóbőrt… De sebaj, megvárjuk míg felébred, addig pedig, jól szemügyre vesszük a tájat. Minden apró részlet fontos lehet. Innen majd Badacsony felé indulunk tovább.

---
alakítsd a mesét!
Bon-bon: Látsz valamilyen veszélyt a hegytetőről, ami ránk leselkedik?
(írd meg péntekig, és ezzel alakíthatod a mesét, részese lehetsz a kis csapat kalandjának!)